Aktuális/Egyensúlyok bennünk és a világban

ÜNNEPI BESZÉLGETÉS SZALAY FERENC POLGÁRMESTERREL

Egyensúlyok bennünk és a világban

Szalay Ferenc

Szolnok polgármestere

Az egyensúly az élet minden területén fontos, legyen szó akár az ember egészségéről, családjáról vagy éppen gazdasági kérdésekről, de gondolkozhatunk a témáról a globális helyzetre vonatkozóan is. A legkisebb egységtől kezdve a legnagyobbig életünk különböző egyensúlyokra épül, felborulásának következménye egyéni dráma, de akár világégés is lehet. Együtt gondolkodásunk fókuszában ez áll: mit tanulhatunk a letűnt korokból, hogyan nyerhetjük vissza a mai világban esetleg elveszett vagy legalább is megbillent egyensúlyunkat? Ünnepi időszak elé nézünk, így a közelgő karácsonyt sem hagyhatjuk ki a beszélgetésből! Polgármester úr ezúttal egy térdműtét után vállalta a találkozást, külön köszönet érte!

Szerző: Kormos Ferenc

- Az első kérdésem a személyes egyensúlyra vonatkozik. Hogy érzi magát néhány nappal a műtétje után?

- Köszönöm szépen kérdését! Jelentősebb bajom nincs. Ami szívfájdalmam, hogy egy jó fél évig nem fogok tudni teniszezni, síelni. Ez azért zavar egy kicsit. De azt kell mondjam, hogy talán a sportmúltamnak köszönhetően a teljesítőképességem semmit nem változott. Egy térdműtéten vagyok túl, a rehabilitációs idő 12 hét. Ettől azért naponta bejárok dolgozni, 3-4 órát itt vagyok a hivatalban. Egészségügyi egyensúlyom tehát szerencsére rendben van. A városé is: működünk, haladunk előre. Vannak problémáink, de ezek nem kezelhetetlenek. Pénzügyi területen, a bevétel-kiadás arányai rendben vannak. Varga Mihály pénzügyminiszter úr szavaival élve, a gazdaság stabil, sőt elindult az erősödés irányába. Ez Szolnokon is érezhető: például az iparűzési adó jó egymilliárd forinttal nőtt a tervezetthez képest. Ez több, mint 10 százalékot jelent. Ha 2010-et vesszük összehasonlítási alapul, az akkori 3 milliárd forint helyett, most 8.7 milliárd az adóbevétel. Döbbenetes fejlődésen ment át a város gazdasága is.

A 2010-es 8500 cég helyett ma 9700 él és működik a városban. Tehát a cégek teljesítőképessége mellet azok száma is megnőtt. A foglalkoztatás mára bizonyos szempontból kellemes problémát termelt ki: Szolnokon nem nagyon maradt szabad munkaerő. Van még 4 százaléknyi munkanélküliség, közöttük akad azért bőven olyan is, akinek vagy a végzettsége, vagy a képzettsége miatt nehéz elhelyezkednie. Akik ma külföldről Magyarországra jönnek, azoknak a döntő többsége dolgozni jön. Ezért is érthetetlen számomra a munkásmigránsozásról szóló politikai támadás a baloldali ellenzék részéről. Itt van például az épülő citromsavgyár. Azokat a munkálatokat a magyar munkaerő nem tudná végrehajtani, jönnek hát, akik elvégzik a szükséges feladatokat. A vendégmunkásokat ehhez el kell helyeznünk a városban és környékén, de nem hallottam még sem Szolnokon, sem Tószegen komoly problémát velük kapcsolatban. A citromsavgyár mellett a tószegi kerékpárgyárban is alkalmaznak thaiföldi és fülöp-szigeteki vendégmunkásokat. Térségünkben is megjelenik bizonyos mértékű hiány, mert a gazdasági növekedés több munkaerőt kíván, és ha a helyi munkaerő elfogy, akkor azt valahonnan pótolni kell. Ezért született meg nemrégiben az idegenrendészeti törvény erősebb változata. Ez alapján a külföldről érkező munkások csak akkor jöhetnek Magyarországra dolgozni, ha a helyükre nem találtak magyar munkaerőt.

- Mi a helyzet a Modern Városok Programjával?

- A Modern Városok Program 2015-ben elindult, 8 év volt a megvalósulásra. Ez egy véges határidővel rendelkező projekt volt, amely az idén lejárt. Van azonban két olyan fejlesztés a városban, amely 8 év alatt sem tudott befejeződni, részben a pandémia, részben a háború miatt. Ezzel összefüggésben az energiaárak és az alapanyagárak emelkedése plusz költségeket jelentett. Az egyik a Tiszaligeti fürdő, amelynek a tervek szerint 2022. augusztusára kellett volna elkészülnie, de még kellenek források a befejezéshez. A másik a vár, Szolnok történelmi magjának városfejlesztési programja, itt is van még teendőnk. Napjaim mostanában leginkább arról szólnak, hogy egyeztetek a kormánnyal ezekben a kérdésekben, igaz, egyelőre még fölpolcolt lábbal. Nagy segítségem ebben természetesen Kállai Márai képviselőasszony is.

- Egyensúly a világban. Ez most megbillenni látszik, úgy tűnik egy új egyensúlyi helyzet felé megy a világ. Hogyan látja Magyarország helyzetét a változóban lévő gazdasági-politikai viszonyok között?

- Sokat gondolkodom azon, hogy a világ egyensúlya egyáltalán helyreállítható-e? Próbálja ezeket a változásokat Magyarország a miniszterelnök úrral az élen közérthetővé tenni. Egyik példa, hogy ha beengedünk más kultúrából sok embert, amely az őshonost képes semlegesíteni egy belső, zárt szubkultúrával, akkor vége a nemzeti történetnek. Aki ezt nem akarja megérteni, annak nincsenek történelmi ismeretei. 150 év török uralom ellen csak a hagyományok és a kultúra tudott erőt adni, hogy újrakezdjük. Nem sokon múlott, hogy mi mellettünk Bulgária, Románia, Albánia ne a török birodalom részeként funkcionáljanak. Most hasonló folyamatok zajlanak egy különbséggel: akkor nyíltan, fegyverrel, most fifikásan, „hátsó bejáraton”. Egyéb esetben nagyon okos és művelt politikusok ennek a settenkedő átalakításnak a veszélyeit egyszerűen nem akarják tudomásul venni. Nem értem, hogy ha Londonban 300 ezer ember tüntet a Hamasz terrorszervezet mellett, azt miért nem veszik észre? A kommunisták fél évszázadon keresztül a civil szerveződéseket és az egyházakat próbálták elsorvasztani. A hitélet tönkretétele a kapaszkodókat veszi el az emberektől. A mindennapokban mindenkinek vannak gondjai, ha pedig tisztában vagyunk azzal, hogy nem jól működnek a dolgok, akkor valahová menni kell, hogy segítsenek. Ez a segítség: Jézus Krisztus, Isten, a vallás, a hitélet: a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás évezredeken keresztül átsegítette a fél világot a problémáin, ez volt az erőssége a nyugati kultúrának, amelyet most nagy erőkkel pontosan lebontani igyekeznek. Csak kérdem én, ha ezt lebontják, mibe fog az ember kapaszkodni? Abba, hogy sok pénze van? Az arab világ nagy része már lekörözött bennünket, de akár Kínát is említhetném. Nem lehet a pénz uralma meghatározó egy ilyen zsidó-keresztény gyökerekkel rendelkező kultúrában. Mégis, láss csodát, csak előjött és sajnos, a pénz uralma ma reneszánszát éli!

- Magyarország kettőssége abban is tetten érhető, hogy míg a Dunántúl a Római Birodalomhoz tartozott, addig a Tiszántúl nagy részén nomád vagy betelepített törzsek éltek. Érti az itt élő ember a nyugati és a keleti társadalmak nyelvét, erősségeit, de a buktatóit is. Le lett már vonva az a kö- vetkeztetés, hogy a nagyhatalmak mindig is mostohán bántak az országgal. Hogyan látja, merrefelé mennek a dolgok?

- Abban reménykedek, hogy Közép-Kelet Európa északtól délig új egységgé áll össze és a nyugat-európai gondolkodásnak ellenpólusává válik. Ebbe én beleértem az olaszokat, osztrákokat, magunkat, Bulgáriát, Horvátországot, Szerbiát, Lengyelországot, az észteket, letteket, litvánokat, tán még a finneket is, bár abban nem vagyok teljesen biztos. Legyen egy olyan tengely, amely egyébként többségében átélte a kommunizmust és megvan a megfelelő előrelátóképessége, mert megvannak a tapasztalatai. Igenis meg kell mutatni, hogy ezeknek az országoknak sokkal több józan esze van, mint az elkényelmesedett Nyugatnak. Valahol láttam egy térképet, amely bemutatta, hogy a migráció kérdésének megértéséhez jó pár évszázadot vissza kell lépnünk a gyarmatosítások korára, amikor is Afrikát, Indiát a nyugati hatalmak kifosztották. Nincs mit csodálkozni azon, hogy az elszegényített területekről igyekeznek az egykori gyarmattartó országba jutni. A történelmi tapasztalatok alapján, ha újból valamelyik nagyhatalmi tömbhöz csatlakoznánk, újra nekünk lenne a legrosszabb. 1849-ben az oroszok leverik a szabadságharcot, vagy amikor a háború után a Marshall-segély segítség lehetett volna az újjáépítésben, de elkerülte az országot és nyugaton kötött ki, 1956-ban Szovjetunió letöri a forradalmat, a nyugat közömbös, nincs segítség. Amikor Németország egyesül, megköszönik a magyar segítséget, de szóba nem kerül a magyarság Trianon okozta sebeinek gyógyítása…

- Az október 7-i Hamasz-támadás után a világ megrendült. Egy héttel az események után Szolnokon is zajlottak megemlékezések az Izrael melletti kiállás jegyében: Milyen érzés volt Ön számára, hogy ilyen sokan részt vettek a megemlékezéseken?

- Nagyon jó érzéssel töltött el! A zsidó-keresztény kultúra akkor is a miénk, ha ez másnak nem tetszik. Pont. Az, hogy annyian ott voltak, hozták a gyerekeket, zászlókat lengettek, megálltak spontán is sokan, nagy benyomást gyakorolt rám. Ilyenkor nyilván az alapokat érdemes hangsúlyozni: együttműködés, közös gondolkodás, szeretet és akkor nincs terrorizmus. Izrael, ha ezer fölötti létszámban elveszíti békés életüket élő civil lakosait, nem kérhető számon azért, hogy a többieket meg akarja védeni! Sőt, ez a kötelessége! De döbbenetes, hogy az elfeledettnek tűnt gonosz eszme újra felüti a fejét Európa nagyvárosaiban.

- Miért képes elveszíteni az ember a cselekvőképességét? A jó melletti kiállását? Hol van az a pont, ahol egy építőből romboló válik?

- Ha úgy érzi az ember, hogy ami körülötte van, az nem köthető hozzá, akkor inkább lerombolja azt és újat akar építeni. Ez a pozitív megközelítés. Az értelmetlen pusztítás okát azonban nem tudom megfejteni. Ha fölrakunk a városba szemeteseket és azokat szétrugdossák, betörik a buszvárók üvegfalait…. ezt nem tudom fölfogni, hogy honnan jön. Nyilván valahol ott kell kutatni, hogy a család ma nem tud olyan mintát adni, mint régen, amikor nagyanyáink leültettek egy asztalhoz és elmesélték, hogyan éltek a háborúban és utána. Mi mindent kellett tenniük ahhoz, hogy ne haljanak éhen. Ma, ebben a világban, amikor nincsenek ilyen jellegű megélhetési problémák, ez egyfajta elkorcsosulást okoz a gondolkodásban.

- Értékesebbek voltak az emberi kapcsolatok, mint a tárgyak…

- Pontosan. Régen sokkan jobban együtt voltak a családok. A munka becsülete nagyon messzire visz. A család szerepének sokkal erősebbnek kell(ene) lennie! Muszáj, hogy így legyen! Mi né- gyen voltunk testvérek, én a legnagyobb, így az én feladatom volt ellenőrizni, hogy mindenki elvégezze a dolgát. Ha nem csinálta meg, mert nem tudtam rábírni, akkor nekem kellett helyette. A közös tapasztalatok megtanítottak bennünket arra, hogy mindent együtt kell megcsinálni. A biztonságérzet is ide kapcsoló- dik: legyen, akinek el tudod mondani a bajodat, örömödet, megosztani a napi problémákat. Ha nincs ilyen család, biztonságot nyújtó háttér, vagy háló, akkor mit csinál az ember? Akkor a fogadónapon, amikor a polgármester várja az embereket, eljönnek körülbelül harmincan és nem feltétlenül megoldást várnak, csak annyit, hogy hallgassák meg őket, hogy valakivel érdemben tudjanak szót váltani. Ez a lábfájásos időszak, amikor az ember a zokniját nem tudja egyedül felvenni, még jobban rádöbbentett arra, hogy milyen nagy szükség van a társra, akinek a segítségére lehet számítani! De ugyanez igaz fordítva is, mi is megteszszük a társunkért szükség esetén!

- Ha karácsony, akkor mi jut először eszébe?

A Zsinagógában a filmszemlén eljátszották a Szolnoki Szimfonikusok a Hegedűs a háztetőn című klasszikus darabot. Csodálatos zenei élmény volt! A darab úgy kezdődik, hogy felteszi a mesélő a kérdést: tulajdonképpen miért vagyunk Anatevkában, ami piszkos, csúnya, kicsi? Egy szó írja le ezt: a hagyomány. A karácsonyra ugyanez vonatkozik. A zsidó otthonokban együtt ül le az egész család a sabbati vacsorára, ezt mi is meg tudjuk csinálni. Akár egy vasárnapi ebédkor. Nálunk nagymamám volt a család összetartója: úgy volt mindig, hogy bejött hozzánk, kézen fogott minket gyerekeket karácsonyeste és elmentünk angyalkákat nézni a havas éjszakába. Sétáltunk sokat, egyszer csak nagymama mondja, hogy ott repül egy angyalka, most repült el. Jani öcsém erre megszólalt, hogy: -Miért repült el? Lehet azért, mert anya a karácsonyfát díszíti? Ő zavarta el az angyalkát? De hátmondja nagymamám- a karácsonyfát az angyalka díszíti. -Nem anya? – kérdeztük és ebből egy kis családi vita keletkezett, hogy tulajdonképpen ki is díszíti fel a fát? Nagymama kivágta magát: -Az angyalka díszíti, de ha néha probléma van, akkor a szülők is besegítenek. De azt a gyermekek nem láthatják. Aztán hazaérve hamarosan megszólalt a csengőszó és ott állt a szobában a gyönyörű karácsonyfa. És ami az orromban maradt azóta, az a sült alma illata. Az ott illatozott a vaskályhán, amiből aztán jóízűen falatoztunk. Nem volt annyi pénz, de amit kaptunk, annak mind nagyon örültünk. Egy karácsonyra például gumikötelet kaptam. Öcsémmel próbálkoztunk, hogy mennyire nyúlik ki. Az öcsém nem tudta tartani, elengedte és a kötél kitörte a dupla ablakot. És akkor ünnep idején a két ablakkal el kellett indulnom az üvegeshez és elmondani, hogy Józsi bácsi, ugyan ünnep van és nem tetszik dolgozni, de kivertem az ablakot, tudna-e segíteni? Nem tettem zsebre azt a cifra mondatot, amit cserébe kaptam, de kész lett az ablak.

Az interjú végén hadd kívánjak mielőbbi teljes gyógyulást, és békés, áldott ünnepeket Önnek és családjának!